IMH - Nemzetközi Imádság Háza Missziós Gyülekezet - Üzenetek

Csaló, vagy Messiás? 2.rész

Wed, 06 Sep 2017 06:12:00 +0000

III. JÉZUS HALÁLA KÖRÜLI ESEMÉNYEK

Ahhoz, hogy a Názáreti Jézus személyének hitelességét, és megbízhatóságát vizsgáljuk, meg kell néznünk halála előtti, és körüli eseményeket, viselkedéseit, döntéseit, mely nem csupán azt támasztja alá, hogy Ő egy hiteles személy, és az, akinek állítja magát, hanem képet kaphatunk arról is, hogy abban a hihetetlenül nagy agóniában, és kínok közt is milyen koncentrált volt, és milyen elképesztő ép idegállapotban volt.

Mondatai, cselekedetei, döntései

Fájdalomcsillapító visszautasítása

(Mk.15:23) „És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadta el.” [Ésa.53:3] „...fájdalmak férfia, betegség ismerője...” Jézus teljesen tudatában volt annak, hogy Ő azért született, hogy engesztelő áldozat legyen az emberek bűneiért. A Messiásról az van megírva, hogy „fájdalmak férfia és betegség ismerője” lesz. Vagyis Jézusnak az Isten Bárányaként, mint engesztelő áldozat szenvednie kell. Ezért nem fogadta el a fájdalomcsillapítót. A keresztre feszítésnél kétféle folyadékot „használtak”. Az egyik a mirhás bor, amivel a fájdalmat akarták csillapítani, hiszen enyhe bódító hatása volt. Ennek gyakran nem humánus okokból volt szerepe a keresztre feszítéskor, hanem inkább hatásuk miatt meghosszabbították a keresztre feszített életét és haláltusáját. Természetesen pillanatnyilag enyhítette a kivégzett ember fájdalmait, de hosszútávon meghosszabbította azt. A rómaiak a második okból alkalmazták, de akadt olyan, hogy a kivégzésen résztvevő sokaság közül valaki könyörületességből futott oda, hogy enyhítse a szenvedő fájdalmát. Valószínű Jézus esetében is ez történhetett (Mt.27:48). A másik a serkentő hatású folyadék volt, ami enyhe sokként hatott az erejét vesztett szenvedőre, ez az epés-bor, vagy epés-ecet, vagy keserűfüvekkel kevert bor, vagy ecet. A Bibliai eredeti szövege alapján bármelyik lehetett, a lényeg, hogy keserű volt és enyhe sokkot serkentést okozott az áldozatnak. E másodikról később beszélünk.

Bűnösökért könyörgött

(Lk.23:34) „Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek…” [Ésa.53:12] „...és a bűnösökért imádkozott”.

Láthatjuk, hogy Ézsaiás próféciájában a szenvedő Messiás az Őt kínzó bűnösökért imádkozik. A próféta miután leírja a Messiás kínzás következtében átélt szenvedésit, valamint a felé tanúsított elutasítást, illetve azt, hogy a nép bűnéért történik Vele mindez, ekkor az leírást a következőképpen zárja rövidre: „...pedig Ő sokak bűnét hordozta, és a bűnösökért imádkozott.” (12.v)

A Názáreti Jézus miközben ott függött a kereszten, újabb messiási próféciát töltött be mondatával. Ha figyelembe vesszük, hogy éppen haláltusában volt, testi és lelki kínokat egyaránt átélve teljesen ártatlan emberként, ez fel kell értékelje számunkra személyét és komoly bizonyíték személye hitelességét illetően. Még ebben a szörnyű pillanatban is, amikor teste és lelke egyaránt össze van törve, a társadalom résztevevőitől teljesen ki van taszítva és elutasítva, Jézus még most is a tőle megszokott módon az emberekkel foglalkozik és értük imádkozik. Bármilyen más önjelölt messiás, aki csak feltűnést akart kelteni a történet ezen pontján kibújt volna szerepéből és az őt gyalázó tömeg szidalmazásával a száján halt volna meg. Jézus azonban ellenkező módon reagált. Őt nem az bántotta, hogy az emberek Őt kitaszítják, utálják és megölik, hanem hogy azok az emberek elvesznek, ha Isten nem bocsátja meg bűneiket!!!

Ézsaiás munkássága Kr. e. 740-686 közzé tehető, ebben az időszakban keletkezett a fenti prófécia is, amit érdemes figyelmesen végigolvasni, hiszen meghökkentő pontossággal írja le a Názáreti Jézus szenvedésinek egyes részleteit. (Ésa.53)

Örökbe adás

(Jn.19:26-27) A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadta azt az a tanítvány.”

Ez egy meghökkent pillanat! Egy ember éppen egy fára felszegezve, agyonverve haldoklik, iszonyú kínok között. Sorra teljesíti be a Róla megírt próféciákat, és egyszer csak meglátja édesanyját és egy jogi lépésre szánja el magát. Micsoda lelkierő, micsoda összeszedettség, micsoda stabilitás a legsötétebb órában.

Hadd magyarázzam el, mit értek jogi lépésen. Izráelben az apa halála után az elsőszülött fiú vette át a családfenntartó, és családfői szerepet. Az elsőszülött nem csupán több áldást, de több felelősséget is örökölt apja halála után. Mivel Jézus volt az elsőszülött, reá várt ez a feladat József halála után. Az elsőszülöttnek volt a felelőssége az özvegyről való gondoskodás is. Azonban az elsőszülöttnek meg volt az a lehetősége, hogy ha valamilyen oknál fogva nem volt lehetősége betölteni e felelősséget – pl. haldoklott –, akkor jogában állt az édesanyját valakinek örökbe adni. Jézus ezt a jogi lépést lépte meg, amikor haldoklott a kereszten. Ebből látszik, hogy a Názáreti Jézus egyáltalán nem egy eszelős őrült képét mutatja, aki belebújt egy szerepbe, amitől az elmúlás pillanatában is makacsul ragaszkodik, hanem egy olyan ember, aki pontosan tudja mi zajlik körülötte. Jézus pontosan követte az örökbe adás jogi lépéseit, és édesanyját János tanítványának felelősségére bízta, aki azt „magához vette”, vagyis örökbe fogadta.

„Ma velem leszel a paradicsomban”

(Lk.23:43) „És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.”

A Názáreti Jézus egész szolgálatára jellemző volt, hogy isteni hatalmát kinyilvánítva bűnöket bocsátott meg.

A gutaütött: „És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő gutaütött embert. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Bízzál fiam! Megbocsáttattak néked a te bűneid.” (Mt.9:2)

Bűnös asszony: „És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bűneid.”

Jézusnak ezt a „szokását” a zsidók nem szívlelték, és egyenesen istenkáromlásnak titulálták. Ebben nincs semmilyen meglepő, hiszem valóban csupán Isten bocsáthatja meg a bűnt. A fenti esetekben a farizeusok emlékeztették Jézust erre a tényre, de Jézus csöppet sem jött zavarba, hanem folytatta tevékenységét. Egy percig sem mondott ellent a farizeusok állításának – mely szerint csak Isten képes megbocsátani a bűnt –, azonban újra, meg újra megtette. Jézus ezzel félreérthetetlenül azt üzente a zsidóknak, hogy neki van hatalma a bűnöket megbocsátani, vagyis Ő Isten.

Most azonban megváltoztak a körülmények. Jézust nem egy tömeg által éljenzett rabbiként látjuk, hanem egy elutasított, és a tömeg által elvetett, kivégzésre ítélt áldozatként, aki éppen az utolsókat rúgja földi életében. Megdöbbentő, hogy ebben a helyzetben is ugyanazt a szolgálatot végzi, amit újra és újra láthattunk Tőle az evangéliumokban, vagyis megbocsátja a bűnt. Ott függ mellette jobb és bal keze felől két gonosztevő. Az egyik hetykén, fittyet hányva saját állapota súlyosságára (kereszten függve haldoklik), Jézust szidalmazza és kihívást intéz felé. „Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is!” (Lk.23:39) Jézus csakúgy, mint az Őt hasonló módon vádoló tömeg kihívására sem reagált („Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus...”35.v.), így szóra sem méltatja a gonosztevő szavait. Erre a Vele együtt megfeszített másik bűnöző odakiált a sorstársának: „Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett.” 40-41.v.

Ekkor valami szokatlan dolog történik. Odafordul Jézushoz és olyat mond, amit még soha nem kért egy haldokló a másik haldoklótól! „Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban!” 42.v.

Lukács doktor, amikor az evangéliuma megírását végezte, minden lehetséges szem és fültanút kikérdezett, mindennek gondosan utánajárt, hogy hitelesen tudósítson az eseményekről. Mint tudós összevetette a megszerzett információt. Kutatása miatt olyan eseménynek lehetünk tanúi a kereszten, ami egy rendkívüli képet alkot számunkra Jézusról. Nem csak Messiásként látjuk, hanem Istenként, aki megbocsátja a bűnt. Jézus hirtelen elkezd beszélni. Nem a tömeghez, nem is az Őt szidalmazó elítélthez, hanem a másik elítélthez, aki felismerte isteni személyét, és ezt mondja neki: „Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.” 43.v. Jézus nem mást tesz, mint amit már oly sokszor megtett szolgálata során, – megbocsátotta a bűnt. Megbocsátást hirdetett egy megtért bűnös élete felett, és kihirdette, hogy nem a kárhozatra megy. Jézus még ott a kereszten is, utolsó perceiben sem tagadta meg isteni személyét. Milyen más oka lett volna Jézusnak, hogy továbbra is ugyanazt tegye, mi Őt erre a keresztre juttatta, ha nem az, hogy Ő az, akinek állítja magát?

Szomjazom

(Jn.19:28) „Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom.” [Zsolt.69:22] „Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem.”

„A keresztre feszítettnek olyan nagy a fájdalma, hogy gyakorlatilag testének minden része fáj. A vérveszteség elvonja a belső szervektől az életet adó oxigént, amire a szervezetnek kétségbeesetten szüksége van. A vérveszteség izomgörcsöket okoz a keresztre feszített végtagjaiban és testében. Gyakran előfordul, hogy a nyelve az ínyéhez tapad (Zsolt.22:16).” Részlet Dr. Brian J. Bailey Krisztus élete c. könyvéből.

Jézus testében lejátszódó folyamatok miatt Jézusnak teljesen ki lehetett száradva a szája, és a beszéd egyre nehezebb volt. Azonban ki kellett mondani, és hirdetni még néhány fontos dolgot. Ezért inni kért. Jézus korábban nem fogadta el a fájdalomcsillapítót, vagyis a mirhás bort, amit az evangélium tanulsága szerint a megfeszítése előtt adtak neki. Vélhetően amikor megérkezett a Golgotára, szemlátomást igen rossz állapotban lehetett ezért adták neki a bódító és enyhítő italt. Vegyük figyelembe, hogy a Názáreti Jézus előző este vért verejtékezve gyötrődött a Gecsemáné kertben. Azután többször megverték, egész éjszaka nem aludt semmit és a fagyos hidegben éjszakázott. A korbácsolástól szinte lenyúzták a húst a hátáról, és egy kb. 50-60 kilós fával a hátán (vállán) érkezett meg a koponya hegyre. Nem csoda, hogy kivételesen rossz állapotban volt, és talán humánus okokból kínálták meg a mirhás borral, amit nem fogadott el.

Itt azonban másról van szó. Szája teljesen száraz, ott függ a kereszten, és az evangélium tanulsága szerint tudta „Jézus, hogy immár minden elvégeztetett”, ezért inni kért, hogy beteljesedjen az írás.

Az utolsó messiási ima: ELI, ELI! LAMA SZABAKTÁNI

(Mt.27:46) „Kilenc óra körül pedig nagy fenszóval kiáltott Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?” (Mk.15:34) „És kilenc órakor fennszóval kiáltott Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? ami megmagyarázva annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?” [Zsolt.22:2]

Az evangéliumok tanulsága szerint Jézus „szomjúhozom” szava és az „ÉLI, ÉLI! LAMA SABAKTÁNI” imája nagyjából egy időben lehetett, szorosan egymás után. Inni kér, és miközben érzi a testét elhagyó életet felkiált az Istenhez a 22. Zsoltárban megírt messiási imával. Feltételezem, hogy a szomjúság iránti igényére nem reagált senki, hiszen korábban nem fogadta el a számára felkínált folyadékot, azonban amikor a messiási imát elmondta, és a sokaság az ÉLI, vagy ÉLOI (Isten, Istenem) helyett ÉLYYAH, vagyis ILLÉST (próféta) értettek. Ezt látjuk a Máté 27. rész 47-es versében, illetve a Márk 15. rész 35. versében. Mindkét evangélium tanulsága szerint ezek után futott oda egy ember, hogy inni adjon neki.

Elképesztő pillanatkép! A Názáreti Jézus ott függ a kereszten mint egy bűnöző teljesen ártatlanul. Halálát a 90-es években tudományosan vizsgáló orvoscsoport beszámolója szerint,

Jézus, akinek ekkor súlyos vér és vízvesztesége volt (vérverejtékezés),
egész éjjel nem aludt,
át voltak fagyva a tagjai,
a tövis korona ejtette sebek a koponyán elhelyezkedő idegek megsértése miatt hasító migrénes fájdalommal küzdött,
a korbácsolás okozta lenyúzott háta (és egyéb testrészei is) gyulladásban voltak,
illetve a szegekkel által átlyukasztott kézfejében szétroncsolt idegek miatt (az orvosok azt mondták, hogy a háborúban ilyen sérülést szenvedett emberek fájdalmára nem hatott egyetlen fájdalomcsillapító és narkotikum sem) a gerincében, ill. az egész testében iszonyú kínokat élt át,

amik miatt teljesen sokkos (hypovolémiás sokk) állapotban volt. Az átlagember ilyen kínhalmazba bele tud őrülni. Ezzel szemben Jézus, ebben a sötét pillanatban, fájdalmak férfiaként a Messiás imáját imádkozva idézi a 22. Zsoltárt. Hihetetlen! Ebből azt láthatjuk, hogy ebben a leírhatatlan kínokkal teli elmúlásban Jézus teljes mértékben tudatában volt, hogy mi történik vele és csupán Isten természetfölötti védelmének köszönhető, hogy ez az összetört ember utolsó leheletével is ügyelt arra, hogy betöltsön mindent, ami Róla kb. 1000 évvel előtte megíratott.

Ecetes folyadék (mérgezett ecet) elfogadása

(Mt.27:48) „És egy közülük azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén ecettel és egy nádszálra tűzvén, inni adott néki.”(Mk.15:36) „Egy ember pedig odafutamodott és egy szivacsot megtöltvén ecettel és azt nádszálra tűzvén, inni adott néki, mondván: Hagyjátok el, lássuk, ha eljő-é Illés, hogy levegye őt.”(Jn.19:29) „Vala pedig ott egy ecettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel, és izsópra tévén azt, oda vitték az ő szájához.” [Zsolt.69:22] „Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem.”

Ezek után Jézus elfogadja az ecetes keveréket, és ezzel beteljesedik egy újabb írás, ami Róla megíratott a Zsoltárok könyvében. Az evangéliumokban láthatjuk, hogy csöppet sem jóindulatból itatták meg Jézust, hanem az emberek azt remélték, amit Heródes király a kihallgatás során, hogy látnak valami csodát, vagyis Illés eljön kiszabadítani Jézust. Ehelyett Jézus utoljára összeszedi minden erejét, és egy hangos kiáltás közepette meghal.

Kiáltás (elvégeztetett) és halál

(Mt.27:50) „Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá szellemét.” (Mk.15:37) „Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván kibocsátá szellemét.” (Lk.23:46) „És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellemem. És ezeket mondván, meghalt.” „Mikor azzért elvette Jézus az ecetet monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét kibocsátá szellemét” [Zsolt.31:6] „Kezedre bízom szellemem, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten.”

Dr. Brian J. Bailey következőket írja Krisztus élete c. könyvében: „Jézus elfogadta az ecetet, hogy megnedvesítse nyelvét és ajkait, mert a végén ki akarta hirdetni a győztes kiáltást. Miután az ecetet elfogadta felkiáltott: ELVÉGEZTETETT! Fel kell ismernünk, hogy ezért pillanatért élt Jézus: hogy elvégezze azt a munkát, amivel az Atya a világ teremtése előtt megbízta. Ez nem egy kis suttogás, vagy belenyugvás sóhaja volt, hanem egy hangos kiáltás, amely a korokon és az örökkévalóságon át visszhangzik. Minden harcos közül a leghatalmasabb győzött a világ, a test és a gonosz felett.”

A kiáltása két részből állt az egyik az üdvözítő munka elvégzése szempontjából jelentőségteljes: Elvégeztetett! Ezt mint szem és fültanú, János örökítette meg, aki nyilván egészen közel állt a kereszthez, hiszen aktív résztvevője volt az örökbe adásnak. Máté, illetve a bibliatudósok által Péter beszámolója lapján dolgozó Márk magát a hangos kiáltást jegyezte fel. Péter valószínűleg nem volt olyan közel a kereszthez, mint János, hiszen féltette az életét (lásd megijedt és megtagadta Jézust), illetve mivel megtagadta, saját magával is súlyos belső harcokat vívott. Lukács doktor volt az, aki a legtöbbet jegyezte fel a kiáltást illetően, hiszen ő a megkérdezett szem- és fültanuktól megtudta, hogy Jézus utolsó leheletével is betöltött egy ószövetségi próféciát. „...kezeidbe teszem le az én szellemem...” (Lk.23:46) „Kezedre bízom szellemem...” [Zsolt.31:6] A héber szöveg azt mondja, hogy a „kezedbe” illetve „rábíz”, vagyis ugyanazok a szavak, melyeket Jézus mondott a kereszten utolsó leheleteként. Ez nem ugyanaz, amikor valaki azt mondja, hogy „benned bízom Uram”, vagy ilyesmi. Ez egyértelműen egy olyan ember szava, aki éppen a szellemét leheli ki. Az idézett versekben Jézus a szellemét (pneuma) lehelte ki, mikor meghalt. A Biblia tanulsága szerint az embert a benne lévő lehelet, vagyis a szellem (ruah, pneuma) élteti. Amikor az ember meghal, ezt leheli ki, és nem a lelkét (nephes, psühé). Az embernek sem az Ó-, sem pedig az Újszövetségben nem adott isten jogot arra, hogy önként visszaadja szellemét, vagyis meghaljon,vagy bármilyen formában letegye az életét. Az Biblia ezt öngyilkosságnak nevezi. Ebből az következik, hogy a Zsoltár írója a kétségbeesett állapotában sem adhatta vissza önként istennek szellemét (leheletét). Ilyen formában nem „bízhatta” Isten kezébe szellemét, csak lelkét, vagyis életét. Azonban, ha a 31. Zsoltárt elolvassuk, egyértelműen látjuk, hogy prófétai Zsoltár, mely a szenvedő Messiás agóniáját, fájdalomútját írja le. Egyedül a Messiásnak van joga, hogy önként letegye szellemét Isten kezébe, hiszen Ő a nép bűnéért teszi ezt, áldozati Bárányként. Emlékezzünk arra, mit mondott Jézus korábban: „Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.” (Jn.10:18)

Egyszóval, amikor Jézus tudta, hogy vége, mindent megtett, amiért eljött, visszaadta a benne lévő leheletet Istennek a messiási Zsoltár szavaival, és ezzel meghalt.

A fenti események egyértelműen és minden kétséget kizárva megerősítik, hogy a Názáreti Jézus nem csupán egy hiteles és konzekvens (következetes) személy, hanem a cselekedeteiben is az maradt utolsó leheletéig. A maga részről minden Róla szóló ószövetségi próféciát betöltött, a vele történt szörnyű események közepette is teljesen tudatában volt a Vele történteknek, és felelősséggel hozott döntéseket, valamint egy pillanatra sem veszítette el a fejét, és szigorúan ragaszkodott messiási küldetéséhez. Ez mind komoly bizonyítéka személyazonossága hitelességének.

(Írta: ZInk Norbert)

Folytatás következik...

Vissza a Főoldalra Vissza az Üzenetek oldalra

Csaló, vagy Messiás? 1.rész

Tue, 05 Sep 2017 15:59:00 +0000

A Názáreti Jézus hitelességének vizsgálata, kivégzésének fényében

Ha a Názáreti Jézusról alkotunk véleményt, és figyelembe vesszük a róla készült feljegyzéseket, tanításait, állításait, munkásságát, akkor csupán két fő szempont alapján vizsgálhatjuk őt. Az egyik, hogy vagy Ő volt a legnagyobb szélhámos, aki valaha született, a másik szempont, hogy Ő valóban az akinek állította magát. Ha az első állítás igaz, akkor arra sem méltó, hogy egyáltalán tiszteljük. Miért? Mert olyan dolgokat mondott magáról, melyek ha nem igazak, akkor Ő csak egy eszelős és nem próféta és nem szent ember volt. Azonban ha az állításai igazak, és Ő valóban az akinek állítja önmagát (Messiás/Megváltó, Isten Fia, Egyetlen út Istenhez), akkor azok alapján kell Őt megközelítenünk amiket mondott magáról. A második esetben nem elegendő ha úgy tekintünk rá, mint valamiféle rabbira, prófétára, vagy vallásalapítóra. Ha a második megközelítés igaz, akkor ez alapjaiban változtatja meg az életünket. Ha a Názáreti Jézushoz úgy viszonyulunk, mint a testeben megjelent Istenhez, aki eljött, hogy megváltsa az embereket, és egyedüli megoldás legyen az Isten és ember konfliktusára, akkor a legfontosabb helyet kell elfoglalja az életünkben. Köztes megoldás nincs! Vagy egyik, vagy másik. Vagy csaló, vagy Messiás! Miért mondom ezt? Mert Jézus olyan dolgokat állított magáról és olyan dolgokat tett, ami alapján vagy csalónak kell titulálnunk, vagy pedig annak akinek az állításai és a cselekedetei bemutatják. Senki nem állította önmagáról rajta kívül, hogy az egyetlen út Istenhez. Ha csaló, teljesen ki kell dobnunk a kukába. Ha Messiás, akkor egy nap Ő fogja megítélni az emberiséget (Csel.17:31). A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ és tárjuk fel a tényeket a Názáreti Jézus utolsó órái és Kereszthalála segítségével.

I. BEVEZETŐ

A Názáreti Jézus történelmi személyében kevesebben kételkednek, mint hinnénk. Azt a tényt, hogy Ő élt, meghalt és feltámadott, egy öt éven belül keletkezett ősi iratra hivatkozva bizonyítja Pál apostol a Korinthusiakhoz írt levelében. (1Kor.15:3-5) Pál itt arról ír, hogy egy írásos dokumentumot adott át a korinthusi gyülekezetnek, amit ő maga is kapott. Az itt írott mondatszerkezetében Pál olyan kifejezéseket használ, mely egy rabbinukus úton átvett és átadott dokumentumra utal (3.v.). A folytatásban a 4. verstől egy olyan felsorolás található, amely nem Pál által használt szerkezet és kifejezések, hanem ő is csupán idézi. Ez a felsorolás meggyőzte a legtöbb bibliakutatót, hogy ezt Pál valóban kapta és továbbította a korintusi gyülekezetnek. Dr. William Lain Craig keresztény bibliatudós, filozófiai doktor és apologéta (hitvédő) elmondta, hogy ez az ősi tradíciót tartalmazó dokumentum amire Pál hivatkozik és idézi, „visszanyúlik egészen Pál jeruzsálemi tényfeltáró utazásáig, Kr. u. kb. 36-ban, amikor két hetet töltött Péterrel és Jakabbal Jeruzsálemben. Ha felidézzük, hogy Jézust Kr. u. 30. körül feszítették meg, akkor ez azt jelenti, hogy ez az információ Jézus keresztre feszítése után 5 éven belülről származik” – mondta Craig. Az említett írás nem csupán a Názáreti Jézus létezését, hanem halálát és feltámadásának tényét is tartalmazza. Márk Evangéliuma, mely a rendelkezésünkre álló legrégibb evangélium (Kr. u. 50-70 között) komoly bizonyítékokat tár elénk Jézus személyét és munkásságát illetően. A bibliakutatók jelentős többsége ezeket az írásokat egyértelmű történelmi bizonyítéknak tekintik a Názáreti Jézus személyazonosságát illetően. Az ÚSZ-i Jakab levél (Kr. u. 45 körül) – mely a legidősebb ÚSZ-i könyv –, szerzője úgy mutatkozik be, hogy „...az Úr Jézus Krisztusnak szolgája...”, mely mit sem bizonyít jobban, hogy ő az „Úr” Istennek szolgája, akit „Úr Jézus Krisztusnak” nevez. Egy olyan személyről ír, aki nem csak történelmi személy, hanem attól sokkal több. Ha összehasonlítjuk a fenti iratok keletkezésének idejét az egyik leghíresebb római császár Julius Cézárról ránk maradt iratokkal, akkor fontos tudni, hogy Cézár halála után keletkezett és rendelkezésünkre álló legfrissebb irat halála után száz évvel keletkezett, mégsem vonja kétségbe senki történelmi alakját. Tehát a Názáreti Jézus magasan vezet nem csak a mennybemenetele után keletkezett írásos feljegyzések terén, hanem számos más Biblián kívüli források is alátámasztják a róla alkotott bibliai kép hitelességét más ókori személyhez képest. Vizsgáljunk meg néhány ilyen tényt halálával, annak előzményeivel és körülményeivel kapcsolatban, illetve hasonlítsuk össze kivégzése közbeni viselkedését a modern korban elvégzett kivégzéseket elszenvedő elítéltek viselkedésével.

Milyen oka és indítéka volt Jézusnak arra, hogy még haláltusájában is sőt halála előtti pillanatokban is kitartson állítása és viselkedése mellett, mely szerint Ő a Messiás? (Pl. a Messiás imáját imádkozta: „Éli Éli lámá szábáktáni”) Ha Ő nem a Messiás, milyen előnye származott ennek a Jézus nevű embernek mindabból, hogy makacsul ragaszkodott „szerepéhez”.

A római katonák profi „kivégzőgépek” voltak. A százados, aki élete során már sok embert kísérhetett el végső útjára, – vagyis sok ember kivégzésében vehetett már részt –, Jézus utolsó perceiben tanúsított viselkedése megtérésre indította és annak megállapítására és kinyilatkoztatására, hogy Jézus az volt, akinek mondta magát. (Mt.27:54) „A százados pedig és akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást és amik történtek vala, igen megrémültek, és ezt mondták: Bizony, Istennek Fia vala ez!” Ez a katona bizonyára sok embert látott már meghalni és Jézus halála, a halála körüli események, Jézus viselkedése olyan hatással volt rá, hogy a fenti kijelentést tette. Volt tapasztalata abban, hogy az emberek, akik állítottak, vagy éppen nem állítottak magukról valamit, a kínzások következtében, vagy a kivégzésük közben közvetlen haláluk előtt más emberekké lettek. Jézussal kapcsolatban pont az ellenkezőjét figyelte meg, ami számára hitelesítette Jézus személyét, még akkor is, hogy látta Őt meghalni.

Vagyis Jézus halála és annak körülményei, azoknak előzményei és mindebben Jézus viselkedése, szavai, döntései, cselekedetei teljesen hitelesítették Őt egy pogány katona szemeiben.

II. JÉZUS HALÁLÁNAK KÖRÜLMÉNYEI

Fontos tények

1. Jézus nem volt bűnöző, és mégis bevádolták. A bűnöknek melyekkel megvádolták olyannyira nem volt alapjuk, hogy három bíróság sem tudott ellene perdöntő, ítéletre méltó bizonyítékot felhozni. Kihallgatásai során semmilyen ellentmondást nem lehetett felfedezni személye és viselkedése és korábbi cselekedetei között. Jézus KONZEKVENS, vagyis következetes személy volt, és az maradt halálában is. (Mt.26:59-60) „A főpapok pedig és a vének és az egész tanács hamis bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék őt; És nem találtak….”

2. A Názáreti Jézust NEM azok alapján végezték ki, amikkel vádolták! Az egyik ellene felhozott vád az volt, hogy tiltja a császárnak való adófizetést. Egészen bizonyos, hogy Jézus nem tiltotta az adófizetést sőt, azt mondta, hogy a császárnak meg kell adni, ami az övé, vagyis az adót (Máté.22:17-22). Következő vád, hogy megtörte a szombatot. Nos Jézus egyáltalán nem törte meg a szombatot. A farizeusok Jézus minden tevékenységét árkus szemekkel figyelték, hogy mikor tudják Őt lebuktatni, rajtakapni és ebben a törekvésben még a nyomorult beteg emberek meggyógyítását is munkavégzésnek minősítették. Mintha Jézus valamiféle orvos lett volna, aki nem „rendelhetett” szombaton (Luk.13:14). Ha Mózes törvénye értelmében Jézus valóban megtörte volna a szombatot, akkor nem mondaná az evangélium, hogy „hamis bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék őt; És nem találtak” (Mt.26:59-60) A következő ellene felhozott súlyos vád, hogy le akarja rombolni a templomot. Az Őt hallgatók számára a napnál is világosabb volt, hogy nem a Jeruzsálemi templomról, hanem a testének templomáról beszélt, máskülönben nem mondta volna, hogy három nap alatt felépítem (Ján.2:19-22). Ezeken kívül még sok-sok vád érte, amelyek nincsenek megírva, de a vádiratban egyik ellene felhozott vád sem szerepelt. Akkoriban szokás volt, hogy akiket keresztre feszítenek, a feje fölé helyezik a tárgyat, vagy odaírják az okot, ami miatt kivégzik. Így egy ellopott tárgy, vagy más hasonló bizonyíték csüngött az elítélt feje felett, így mutatva, hogy mi a bűne. Azt a tényt, hogy Jézust nem találták egyetlen ellene felhozott vádban sem bűnösnek, mi sem bizonyítja jobban, hogy Pilátus a következő felirattal ellátott táblát helyeztetett Jézus feje fölé: „A NÁZÁRETI JÉZUS A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Ján.19:19). Magyarul ez a tábla azt jelentette, hogy ennek az embernek egyetlen bűne van, hogy ártatlan. Pilátus egyetlen Jézus ellen felhozott vádat sem vett figyelembe. Nem véletlen, hogy a farizeusok és a zsidók között ez közfelháborodást keltett. (Ján.19:21-22)

3. Jézus halálát (kivégzését) hatalmas embertömeg látta, és személyének hitelességét bizonyítja a rövid időn belül mintegy 1 millió ember megtérése. Amikor Péter apostol pünkösd napján elmondta első prédikációját a hallgatóság kétségbeesetten kérdezte, hogy mit tegyenek. Péter válasza az volt, hogy térjenek meg. Ha figyelembe vesszük, hogy a Pétert hallgató sokaság nem csak látta Jézust kereszten meghalni, hanem éljenezték a halálát, akkor igen nagy „teljesítmény” egy halott embertől, hogy egyből 3000 ember kezdi követni. Miből gondolom, hogy helyeselték, sőt követelték Jézus keresztre feszítését? Péter prédikációjából. Péter azt állította, hogy ők feszítették keresztre Jézust, akit Isten feltámasztott a halálból. A hallgatóság nem tagadta le felelősségét, hanem megtéréssel reagált.

„Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltétek: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia.” (Csel.2:23-24)

A Názáreti Jézus hitelességét bizonyítja, hogy a háromezer megtérése nem volt egyedi eset. Őt meghalni látó, vagy halálát tényként ismerő emberek közül újabb ötezren tértek meg, miután Péter nekik is prédikált és szembesítette őket Jézus halálában való bűnrészességükkel.

„Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadtátok és kívántátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek, Az életnek fejedelmét pedig megöltétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai.” (Csel.3:14-15)

Kivégzésének szemtanúi már az események után néhány héttel elfogadták Jézus "Messiási státuszát" és megtértek (Csel.2:36-38, 41; 4:4) annak ellenére, hogy ez számukra üldöztetést, kiközösítést, sőt halált jelentett. Köztudott, hogy abban az időben igen csekély számú keresztény halt meg természetes halállal.

JÉZUS CSELEKEDETEI

1. Következetessége: Csakúgy, mint személyében, Jézus cselekedeteiben sem volt semmilyen ellentmondás. Ő a cselekedeteiben is következetes maradt, még legszörnyűbb és legfájdalmasabb pillanatában is. Később megláthatjuk, micsoda emberfeletti erőfeszítésre volt képes, hogy a legszörnyűbb helyzetben is az a Jézus maradjon, aki addig volt.

2. Nem volt rajta fogás: Jézust sohasem lehetett úgymond rajtakapni, vagy szaván fogni. Aki még munkássága során megvádolta Őt, vesztesen kellett távoznia az „arénából” és a vitapartnerek minden esetben (100%) elhallgattak, megnémultak. Ez a tulajdonsága megmaradt élete utolsó pillanatáig.

Jézus Likvidálásához az ellenfeleinek, a józan ész megtagadására és az emberi őrületre illetve elvetemültségre volt szükség. (Mk.15:14) „Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig annál jobban kiáltanak vala: Feszítsd meg őt!”

A tömeghisztéria volt az egyetlen, ami lehetővé tette Jézus kereszthalálát. A tartomány nagyhatalmú ura Poncius Pilátus nem volt képes érvényesíteni a Názáreti Jézus ártatlanságát, így a tömeg barbár üvöltözése és követelése miatt elrendelte Jézus kivégzését. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a Názáreti Jézus teljesen ártatlan volt, és mégis méltóságteljesen és következetesen viselkedett a Rajta elkövetett erőszakosságok közepette.

(Írta: Zink Norbert)

Folytatás: 2. rész

Vissza a főoldalra Vissza az Üzenetek oldalra

Oswald Chambers "Krisztus mindenek felett" c. könyvéből

Tue, 29 Aug 2017 11:00:00 +0000

A LEGMEGHITTEBB BIZALOM

"Nem mondtam-e neked, hogyha hiszel, meglátod majd az Isten dicsõségét?" (Jn 11,40).

Valahányszor egy új lépést teszel elõre a hitéletedben, ráakadsz valamire hétköznapi körülményeidben, ami hitednek ellentmond. A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. Az egyik természettõl való, a másik szellemi. Tudsz-e bízni Jézus Krisztusban ott is, ahol józan eszed nem tud bízni? Bátran kiállsz-e Jézus Krisztus kijelentései mellett akkor is, ha a mindennapi élet tényei azt kiáltják: "Ez hazugság!"? Fent a hegyen könnyû mondani: "Ó, igen, én hiszek Istenben, hogy Õ megteheti" - de újra le kell jönnöd a démonoktól megszállt völgybe és szembe kell nézned olyan tényekkel, amelyek hitedet - amit vallottál fent a hegyen -, gúnyosan kikacagják. Valahányszor hitem programja tisztán áll elõttem, mindannyiszor keresztezi valami, ami ellene mond. Mondd ezt: Hiszem, hogy Isten minden szükségemet kielégíti - aztán fussak kifosztottan, minden kilátás nélkül, hadd lássam, kiállom-e a hitpróbát, vagy még valamivel alacsonyabbra esem vissza.

A hitet ki kell próbálni, mert csak harcok által lehet személyes tulajdonoddá. Milyen próba elõtt áll most a hited? A próba vagy azt bizonyítja majd, hogy a hited valódi, vagy megöli hitedet. "Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik" (Mt 11,6). Végcélunk, hogy higgyünk Jézusban! Bízzál benne rendületlenül, akkor mindaz, ami ér, erõsíti majd a hitedet. Hitéletünk folytonos próbatétel és az utolsó nagy próba a halál. Bárcsak mindig csatarendben tarthatna meg Isten. A hit kibeszélhetetlen bizalom Isten iránt, amely még álmában sem gondol arra, hogy Õ nem fog mellettünk állni.

A magyarországi jogok tulajdonosa és a kiadásért felel az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió
1066 Budapest, Ó utca 16.
Tel.: 06-1-311-5860 / Fax.: 06-1-275-0197
E-mail: rendeles@evangeliumikiado.hu

Vissza

Oswald Chambers "Krisztus mindenek felett" c. könyvéből

Wed, 16 Aug 2017 08:00:00 +0000

ISMER Õ ENGEM?

"...nevükön szólítja..." (Jn 10,3).

Amikor teljesen félreértettem Õt? (Jn 20,14-16). Lehetséges, hogy mindent tudunk a tanításáról, de mégsem ismerjük Jézust. A lélek veszélyben van, amikor többet jelent neki a tanítás, mint a Jézussal való személyes kapcsolat. Miért sírt Mária? Jézus tanítása nem volt több neki, mint a fû a talpa alatt. Minden farizeus bolonddá tehette volna Máriát a tant illetõen, de egy ponton nem lehetett volna õt kiforgatni: tudta, hogy Jézus hét ördögöt ûzött ki belõle: mégis áldásai semmik voltak Õ magához képest. Mária "látta Jézust ott állni, de nem tudta, hogy Jézus az" azután meghallja a hangját, és felismeri, mert múltjában olyan nagy szerepe volt annak, aki beszélt vele. "Mester!"

Amikor ostobán kételkedtem? (Jn 20,26). Kételkedtem-e valamiben Jézust illetõleg, valamilyen megtapasztalásban, amirõl mások tanúskodnak, de én nem éltem át? A többi tanítvány megmondta Tamásnak: "Láttuk Jézust!" - de Tamás kételkedett: "Ha nem látom..., semmiképpen el nem hiszem". Tamásnak szüksége volt Jézus személyes érintésére. Nem tudjuk, mikor és hogyan érint meg, de amikor megteszi, az kimondhatatlanul drága. "Én Uram és én Istenem!"

Amikor önzõ módon megtagadtam? (Jn 21,15-17). Péter átkozódva és esküdözve tagadta meg Jézus Krisztust, mégis csak neki jelent meg külön feltámadása után. Elõször magányosan, rejtve fogadta vissza, és csak azután a többiek elõtt. "Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged".

Beszél-e Jézus Krisztusról élettörténetem? A bizalmas kapcsolat a tanítványság jele. Hadd érinthessem meg újra! Személyes megváltásunkban legfontosabb a rendíthetetlen bizonyosság Jézus Krisztusban.

Vissza