Hogyan működünk

A True Band hosszú évek óta megtartotta azt a sajátosságát, hogy több különféle településen működő Gyülekezetekben szolgáló emberekből áll. Nem csupán egy zenekar vagyunk, hanem egy olyan szolgálócsoport, ahol fontos a tagok közötti szellemi és baráti közösség egyaránt. A próbákon több órát töltünk a testvéri közösség gyakorlásával, imádkozással, és időnként egy egész napos próba utolsó egy-két órája zajlik zenei felkészüléssel. Ezeken a találkozókon időt szakítunk arra is, ha valaki valamilyen problémával, megválaszolatlan kérdéssel érkezik. Nem megyünk tovább, amíg nem foglalkoztunk a problémával. Fontos, hogy az esetlegesen kialakult konfliktus helyzeteket is kezeljük, hogy később ne legyyen belőle probléma.

True Band zenekar

A 2001-ben megalakult zenekar nagy változáson ment keresztül. Voltak vendég muzsikusok, oszlopos tagok, és olyanok is, akik szinte a kezdetektől erősítették a zenekart. A változások ellenére a csoport neve továbbra is True Band maradt. Ez a "nagy" csapat, hiszen ez a teljes zenekar. Azonban a távolság, illetve a tagok különféle Gyülekezeti programjaihoz való alkalmazkodás miatt szükségszerű volt egy olyancsapat elindítása, amely könnyen és gyorsan mobilizálható, legyen szó Börtönben lévő evangélizációs koncertről, testvérgyülekezetben történő dicsőítő szolgálatról, vagy más zeneszerző előadók, zenei kíséretéröl egyaránt.

True Band Pocket Edition

Így jött létre a True Band Pocket Edition zenekar, magyarul "True Band zseb-kiadás".

Folytatjuk...