Új remény börtönmisszió
2017. okt. 11. 5:26 ,
Nincsenek hozzászólások
Az egészség hét visszhangja...
Az egészség hét után rövid nyáriszünet kezdődött Gyülekezetünk börtönmisszós tevékenységében. Többnyire "imában jártunk odabenn" (imában hordoztuk), azonban ma egy nagyon áldásos alkamat tartottam néhány fogvatartottnak, ezzel elindítva őszi börtönmissziós szolgálatunkat. Az utolsó evangélizáció gyümölcseivel találkozhattam. A BV Intézet kápolnájába négy fiatalembert vezettek be, és köztük felismertem azt az embert, akiről már korábban írtunk, aki az egészség héten tartott evangélizációs koncert végén megköszönte a szolgálatunkat. Akkor még ő is egyike volt a bekiabálóknak, most azonban teljesen másként festett. A tekintete teljesen megváltozott az elmúlt találkozáshoz képest. Egy nyitott, őszinte embert láttam. Miközben énekeltem, aktívan figyeltek, és próbáltak velem énekelni, illetve tapsoltak is. Az igehirdetés közben itták szavaimat, és egyikük meg is jegyezte - a fent említett személy -, hogy amikor hallgat engem, teljesen magával ragadja az üzenet, és csak egyet akar, követni azt, amit képviselek. Természetesen ez nagyszerű pillanat volt arra, hogy elmondjam; az a személy, aki vonzza őket miközben beszélek, a Názáreti Jézus. Az az ember, akinek élő, valóságos kapcsolata van Jézussal és beszél róla, az őt hallgatók számára valóságossá válik személye, vagyis Jézus. "A te beszéded is lehet ilyen Jézushoz vonzó, ha Vele élsz és Vele jársz." Beszéltem nekik arról, hogy az az ember, aki kősziklára építi a házát, mégha jön is a vihar, és az eső, vagy a szél, nem dől össze, hanem megmarad. Ilyen az az ember, aki hallja Jézus beszédét és megcselekszi, vagyis az Ő beszédére építi az életét.
Ezek után vezettem őket egy imában (megtérő ima), majd imádkoztam értük. Az ima után láttam, hogy többen sírtak, mert megérintette őket Isten szeretete. Végül egyikőjük kérésére közösen elénekeltük a börtön himnuszt, melynek az utolsó versszaka a következő:
"Van egy út, amit Isten készített, csak ott lelsz nyugtot és békességetEz az út a Kereszt, ahol Isten szent Fia, minden emberért életét adtaMég ma jöjj ahogy vagy, hisz Jézus Krisztus téged is elfogadFélelem, fájdalom eltünnek végleg, s te élhetsz szabadon"(Z.N.)