"Hős leszel" beszámoló 5. nap
2019. aug. 9. 3:38 ,
1 hozzászólás
Gyorsan elérkezett a táborunk utolsó napja. Reggel a nagy meleg miatt
nem csináltunk mozgásos bemelegítést, hanem körbe ülve érzelemkifejező
játékokat játszottunk.
Ezután a gyerekek kihúzták az utolsó testÖr párjukat, akivel aznap különösen kedvesnek kellett lenniük.
Majd
az utolsó hősünk, a legnagyobb - Jézus Krisztus - bemutatása
következett összehasonlítva a mozihősök kitalált figuráival. A hangsúly
arra volt kiélezve, hogy míg a szuperhősök a bajba jutottakon segítenek,
addig a legszuperebb hős még az ellenségeit is meg kívánja menteni. Nem
csak külső segítségre szakosodott, hanem a legnagyobb hőstette, hogy új
szívet képes adni azoknak, akik vágynak rá.
Aztán minden Hős leszel "tábornok" személyes bizonysága következett:
Miért Jézus a legnagyobb hős számodra?
Rövid
tízórai után a szomszédos rendőr őrsre látogattunk, hogy
megismerkedjünk a mindennapjaink hőseivel is. Egy nyomozó kísért végig
az épületen minket, bemutatva annak helyiségeit, közben beszélt az ott
zajló munkáról. Láthattunk közelről bilincset, gumibotot, a rácsos zárka
helyiségeibe be is mehettünk kipróbálni a kemény fa priccseket.
Lebilincselve, persze nem szó szerint...hallgattuk a beszámolót,
Távolról még a kamera szobába is bekukkanthattunk, ahonnan figyelik a
város kiemelt pontjait.
A tartalmas bemutató után még egy kis időnk volt, így a közeli játszótéren sporteszközökkel játszhattak a gyerekek.
Az
utolsó ebédünket is az Anno étteremben költöttük el, ahol nemcsak az
ételeink, hanem a nevetések is jóízűek voltak. Majd lehetőségünk volt
arra, hogy fotózkodjunk az étterem páncélos lovagjaival és a bátrabbak
még keresztes lovagi ruhát is ölthettek.
Az ebéd után egy finom fagyival leptük meg a gyerekeket.
Visszatérve
a főhadiszállásunkra, kreatív tevékenységeket biztosítottunk számukra,
dobozokat díszíthettek dekupázs technikával. Akiknek ehhez nem volt
kedve kártyáztak, legóztak, majd ping-pongozhattak,
A kreatív délutánt csillám tetoválással tettük még színesebbé.
Az
akció-dús hetünk végéhez érve körbe leülve értékeltük a táborunkat,
kinek mi tetszett és ki szeretne részt venni jövőre is. Mondanom sem
kell egyöntetű igennel feleltek a gyerekek, ami a munkánkat is
minősíti.
Összegezve az egész hetet, egy nagyon áldott hét
volt, ahol nagyon jól éreztük magunkat, mind a gyerekekkel, mind a
munkatársakkal.
Ez volt az első ilyen általunk szervezett
napközis tábor és hálás szívvel nézünk vissza arra, hogy végig Isteni
védelem alatt szolgálhattunk a gyerekek felé. A megoldandó feladatokban
és problémás helyzetekben is megláthattuk az Ő segítő kezét. Bízunk
abban, hogy a kis hősök, akik részt vettek egy életre szóló üzenettel
gazdagodtak: Istennel minden lehetséges!.
Jövőre más tematikával, de tervezzük a folytatást! (Z. Szilvia)
Zink Norbert pásztor